Ugrás a tartalomhoz

júl. 31. 2012

Ideát

Teljesen abszurd dolog két utcával arrébb költözni. Ha légvonalban nézem, csak két jól felszívott köpésnyire van  egymástól a két lakás, de sarkosan közlekedve is csak párszáz méter. De hiába van közel, a cucc attól nem lesz kevesebb. Érzed, hogy megúszhatnád sokkal…

júl. 13. 2012
Címkék: mandula albérlet

(Nagyon nem az én) lakásom és egyéb állatfajták nemtudomhányadik rész. Sokadik.

Belátom, a lakásról mégiscsak írni kell. Már csak azért is, mert akárhogy is nézzük, a lakás ügye minden szaros ügyeskedés, bénázás, nem akarás, nem tudás, valamint minden egyéb egyébként egymás ellen félelmetesen hatékony humánvektor ellenére is a célegyenesbe…

máj. 10. 2012

Elvek és színek

Az a szép, utolsó, lezáró bekezdés, amit a legutolsó posztban még odatettem, egészen aznap estéig volt úgy gondolva, ahogy leírtam. Nem sokáig.Miután lemértük az összes létező falat, tulajdonképpen tényleg jókedvűen, várakozással telve hagytuk ott a lakást, és így telt az…

már. 27. 2012

AA, a folytatás

Az utca ugyanaz a tipikus tizenegyedik kerületi furcsa utca, mint a környékünkön bármelyik. Ha rajtam múlna, külön nevet adnék a zónának, mittudomén, legyen Futrinka provincia, mert szerintem nincs olyan ember, akinek a Kelenföldről ne "a Déli előtt eggyel, de minek",…

már. 21. 2012

AA - Anonim Albérletisták

Sziasztok, Peti vagyok. Hat vagy hét éve albérletfüggő. Azt most nem is tudom... az most olyan béna lenne, azt mondani, hogy örülök, hogy ilyen sokan vagytok itt, de valamilyen önző módon jó tudni, hogy nem vagyok egyedül ezzel a betegséggel. Igen, én már eljutottam oda, hogy…

süti beállítások módosítása