Ugrás a tartalomhoz
júl. 13. 2012
Címkék: mandula albérlet

(Nagyon nem az én) lakásom és egyéb állatfajták nemtudomhányadik rész. Sokadik.

Belátom, a lakásról mégiscsak írni kell.

Már csak azért is, mert akárhogy is nézzük, a lakás ügye minden szaros ügyeskedés, bénázás, nem akarás, nem tudás, valamint minden egyéb egyébként egymás ellen félelmetesen hatékony humánvektor ellenére is a célegyenesbe érkezett. Például már van lift meg kapucsengő. Ezen kívül még vannak ajtók meg padló. Télen kiderül, hogy alatta van-e fűtés.

Valamiért mindenki a másikról hitte azt, hogy megrendelte a vécékagylót, de végül valaki csak megrendelte, hiszen szarni felettébb fontos dolog. Pisilni az erkélyről is lehet.

A csempékkel való egy hónap pöcsölés végül oda vezetett, hogy nincs aki, felrakja. Az építtető nem éri el a saját burkolóját, másikat meg nem tud, ami azért minimum furcsa konstelláció az építőiparban. Mindazonáltal éppen ráérő hidegburkolóból (na, erre a szóra hibát jelez a gép, biztos a helyesírás-ellenőr nem nézte meg ezt a zseniális napirajzot) most országosan is hiány van. Ez annyit jelent, hogy vagy tényleg szakemberből van kevés, vagy még sincs válság. Én ez utóbbira voksolok, mert az edzést áttették este hétre este fél kilencről, és Budán este fél hétkor autóval közlekedni megközelíti a lehetetlent, mégis mindenki megpróbálja. Pedig arról volt szó, hogy négyszáz forint az üzemanyag, meg hogy az sok. Ezek szerint mégsem. A MOL szerintem meg úgy működik, hogy kinéznek az ablakból a Petőfi híd környékére - szerintem rálátnak a rakpartra is valahogy - és ha dugót látnak, akkor kicsit még odarajzolnak a benzinárnak, hogy Zsolti, figyelj már, ezek még bírják, hát ott vezetnek, nézzed már! Sok kis fasz, hát nem hiszem el. Akkor 430 bazdmeg. Nahh, íígy jó lesz.


Az asztalos hétvégén nekiáll a konyhának. A döntnökök úgy döntöttek, hogy az építtető harmincezerért mégse rakja fel a lámpákat, inkább majd valaki más.

Mi nagyjából 26-án költözünk, 28-án át kell adni az albérletet, két nappal a 30 napos felmondási idő előtt, mert a főbérlő éppen kivenné az marketingigazgatóknak kijáró egy hónapos szabadságát és még aznap távozna az országból. Ezzel semmi baj nincs, csak a így a faszom fog kifesteni, hiszen ha ő nem tartja magát a szerződéshez, akkor én miért tartsam magam hozzá? Mondjuk mert zsarolhat a kaucióval? Én a helyében nem baszakodnék egy igen frusztrált, igen fáradt, demagógiára igen hajlamos magyarországi bloggerrel. A szavaim ölni tudnak.

Az egészből engem egyébként egyedül annyi érdekel, hogy augusztus elején hadd mehessünk mi is végre világgá ebből a fostengerből. Kibaszott fáradt vagyok.

süti beállítások módosítása