Ugrás a tartalomhoz
már. 27. 2012

AA, a folytatás

Az utca ugyanaz a tipikus tizenegyedik kerületi furcsa utca, mint a környékünkön bármelyik. Ha rajtam múlna, külön nevet adnék a zónának, mittudomén, legyen Futrinka provincia, mert szerintem nincs olyan ember, akinek a Kelenföldről ne "a Déli előtt eggyel, de minek", illetve ne a lakótelep jutna eszébe. Pedig ez nem az. Az egyik vége az egyre inkább vidéki jellegbe felejtődő, "hanyatló" Fehérvári útra, meg annak a lustán csörömpölő villamosaira nyílik, a másik tulajdonképpen önmagára: bezárt vagy átalakulva működő üzemekkel, régi, és újépítésű, családi vagy ilyen szempontokból akár meg sem határozható házakkal teli környékre. Itt csend van, nincs túl sok ember, lassabb a ritmus. Gyerekek, fák, hazatérő autók mindenféle osztálytipikus rezervátum, vagy karanténfíling nélkül. Azért annál szabdaltabb a látkép, a nagy ablakú, téglás, elvadult növényzettel kerített gyárépületek öntik magukból az elhagyatott lofthangulatot.

Tizenegy lakás négy emeleten. Azt hiszem tizenkettő lett volna, de valaki megvett kettőt és egybenyittatta, tökmindegy. Ez az első lakás, amit én is meg tudok nézni Mandulával, a suli, meló kombó nem hagy túl sok szabadidőt múlt szeptember óta. A jelenlegi albérletből mindenképpen el akarunk jönni, nálam a penésznél telt be a pohár, szerintem a többieknek is, szóval Mandula nekiállt, hogy valami sokkal, de sokkal jobbat találjon. Egy helyet, ahol maradni lehet.

Felérünk, belépünk és rögtön elnézek hátra, hogy tök jó, de hol a lakás másik fele, mert nem lehet csak ennyi az a szám, amit leírva láttam. Aztán kiderül, hogy mégis, amit ugyan elfogadok, de kurvára nem áll össze a kép. Azt azért tudatosítom, hogy ugyan nem túl hasznos, de nekem még mindig a legvadabb menőséget jelenti a tetőtér - hiába, ítéleteimben, reflexeimben talán panelgyerek maradok mindörökre. Tetszik a döntött ablak, hogy szétfeszíti a kereteit az őrült sok fény, tetszik, hogy végiglátok a háztetőkön, csak egy kémény akasztja meg a horizontot. A másik oldalon az erkély ugyan már üzemudvarokra nyílik, de jobb felé bármeddig ellátok, csak balra takarják a hegyeket a tízemeletesek. Ennél sokkal, de sokkal rosszabb is lehetne, ez igazából kurva jó. A meglepő az, hogy kiszorítottak még egy lakást a jelenlegi felett, azért ott már nem kompromisszumokról, hanem benyelésekről beszélünk a teret illetően. De legalább nem itt van a tető vége. Meleg lesz? Ezer százalék, bár Szeplőssel laktam negyediken, a lapostető alatt, és összesen vagy tízszer kapcsoltuk be a klímát a nyár alatt.

A mutogatós csávó megállás nélkül nyomja a marketinget, hogy mi meg igyekszünk minél több gecisrafkós kérdést feltenni, bár nyilván tudom, hogy soha nem leszünk oknyomozó riporterek.

Mandulának tetszik. Nekem főleg azért, mert tényleg jó helyen van, végre nem a Tétényi vagy az Andor utca közelében, neadjisten a szélén vagy a sarkán. Nem egy tízemeletessel szemez 20 méterről, nincs benne semmi kompromisszum. Nem hazudtak, ott van ahol mondták, nem csak a legközelebbi kis utcát nevezték meg, és nincs benne elsőre semmi trükk. Legalábbis túlságosan gusztustalan nincs. Plusz, ugyan kurvára nem értek hozzá, de nekem nem szaglik kirakatminőség után az, amit látok.

Két héttel később aztán valami olyasmi történik, ami nekem mind a mai napig teljesen valószerűtlennek tűnik, amitől totálisan átalakul az egész költözősdi, amitől átrajzolódik az alaprajz, burkolatot kap a betonpadló, alakot nyer a sarokban pihenő Ytong halom és úgy lesz közöm mindehhez, hogy ugyanakkor semmi közöm nincs hozzá.

Mert két héttel később Mandula apja azt kérdezte a lányától.

- Ha tíz százalékot le tudnál alkudni, megvennéd?

- Meg, nekem nagyon tetszik.

- Jó, mert lealkudtam tíz százalékot.

Mandula lakástulajdonos lett.

 

 

 

süti beállítások módosítása