Ugrás a tartalomhoz

jan. 09. 2013

Vízkereszt hadművelet

Próbáltatok már tetőtérből kihajítani karácsonyfát? Elmondom, hogy lehetetlen, ne erőlködjetek, teljesen felesleges ezért beruházni egy lakásba, én vállaltam helyettetek ezt a nehézséget.Az első és legnagyobb probléma..nem, nem a tető. Hanem a Bence. Bence egy igen öreg, de…

dec. 29. 2012
Címkék: lakás mandula

Győzelem és boldogság

Ki tudja meddig tart, szóval kiélvezem, ameddig lehet.

nov. 30. 2012
Címkék: lakás

Látni akarok

Emlékszem arra, hogy mit képzeltem el. Leginkább hangulatokat. Amit egy gyerek akar. Kiszűrtem mindent, amit nem volt jó, nem maradt más, csak a sárga sötétítőfüggönyök örök napsütése, a mögé képzelt, soha nem látott, tapasztalat nélkül konkréttá nem gyúrható, csak valami…

sze. 24. 2012
Címkék: lakás alsófront

Viega - az uniós szabványszéklet

Egy ideje már piszkálta az ánuszomat az ügy, de nem fogalmaztam meg magamnak, hogy mi a konkrét problémám a vécével, talán azért, mert egy kicsit még mindig tart az idegenérzet a lakással kapcsolatban. Ezt egyébként nem is csodálom, ma reggel is fel kellett robbantani mindent, amit…

sze. 19. 2012

A kockás fülű nyúl országa

Ágyon fekve az eget nézni. Kéket, szürkét, felhőt, repülőt, az időt. A tetőtér döntött dimenziójában minden más. Most még függöny sincs, igazi függöny nem is lehet, de most semmi nincs, úgy jár be a fény, ahogy akar, végigutazik a hold is az ablakok előtt, végig a déli…

süti beállítások módosítása