Ugrás a tartalomhoz
júl. 21. 2012
Címkék: idő

Közepesen elmegy

Néha igazán nem egyszerű eldönteni, hogy mi van. Az a sejtésem, hogy az ilyen napok alapvetően rossz napoknak készültek a gyárban, csak én nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt felismerjem.Gyanúra adhat okot, hogy például már a reggeli kávémat is a vécén kellett meginnom. Ami azt…

júl. 19. 2012
Címkék: nyár off

Elővesézés 1.

Van burkoló, van fuga, hozzák a vécét, javítják a falat és az asztalos is dolgozik. Én halálos idegi fáradtsággal letolok még kb. 10 napot, úgy, hogy szabadnapom csak a mostani vasárnap lesz, illetve még egy a költözésre, ami azért külön odabasz: a lift még nem működik és a…

júl. 18. 2012
Címkék: kocsi nyár kemping

Ami kell és ami nem

Az elmúlt két évben, amikor sátrazni, utazni volt szerencsém, marhára megfogadtam, hogy tanulok azokból a dolgokból, amik nem tetszettek, nem váltak be.Miután ezeket szinte egytől-egyig elfelejtettem, majd felét újra felidéztem, megpróbálom leírni, hátha mínusz két idegrohammal…

júl. 17. 2012

Róma kimarad

Az emberek általában alapvetően mást akarnak mint én. Ez nagy butaság, mert én általában, mindig, nem csak néha, hanem egyfolytában igen fasza dolgokat akarok. Például világ körül utazni, benézni minden sarok mögé, szabad lenni, megkóstolni más világokat, átvitten, meg szó…

júl. 13. 2012
Címkék: mandula albérlet

(Nagyon nem az én) lakásom és egyéb állatfajták nemtudomhányadik rész. Sokadik.

Belátom, a lakásról mégiscsak írni kell. Már csak azért is, mert akárhogy is nézzük, a lakás ügye minden szaros ügyeskedés, bénázás, nem akarás, nem tudás, valamint minden egyéb egyébként egymás ellen félelmetesen hatékony humánvektor ellenére is a célegyenesbe…

süti beállítások módosítása