Nekem már a multinál is külön történetem van a mentőkkel. Nagy összegben mernék arra fogadni, hogy a cégnél én vagyok az egyetlen ember, aki eddig háromszor találkozott velük. Kétszer én hívtam őket, ma pedig kajálásból rángattak vissza, hogy rosszul lett valaki.

Nem akartam írni, mert eddig tényleg szarul voltam, Mandula agyonfertőzött valami szupertenyészettel, az elmúlt két napban csak éppen hogy kitámasztottam a nyolc órát idebent, aztán úgy döntöttem, hogy a maradék kettőt inkább nem marokkal, hanem csak két ujjal veretem - nyilván ugyanígy: idebent. Közel húsz fok, ebéd valamelyik gyorskajálda kiülőjében, sok láblógatás az udvaron, D-vitamin halászat, némi képernyő előtti kényszerügyelet.

Aztán hívtak. Aztán amikor elmentek, akkor eldöntöttem, hogy mivel kevés még a torkom egy cigihez, inkább leírom, hogy jó dolog az, hogy fizethet az ember az egészségügyi szolgáltatásokért, ha akar, de amikor gáz van, akkor akar, nem akar, csak egyetlen egy darab kurva szám van a választási listán, és ma, a modern korok elvileg legmodernebbikében, 2012-ben, március 16-án, egy eseménytelen, hétvégi, forgalmatlan napon, Magyarország szívében, annak is az izmában, Budán, pontosan harminc darab szájbakúrt percbe került, mire kijöttek a mentők, és összesen ötvenötbe, mire elvitték a kolléganőmet.

Nem tudom, hogy priorizálnak, azt viszont tudom, hogy nem rajtuk múlik, nem a mentősöket szidom. Egyszerűen csak annyit akarok mondani, hogy édes istenem, haltak már meg emberek 'egyszerű' rosszullétnek álcázott tünetből, és harminc perc az valami kibaszottul, de kurva sok idő Magyarországon, Budán, egy napos, csendes, meleg hétvégén.

Nagyon, nagyon, nagy baj van.