budapest

A harmadik cigányos sztori azt hiszem az volt, amikor az egyik mentősnek - nem neki, el sem hittem - úgy kellett szülést levezetnie - "szülnie" - , hogy pisztolyt tartottak a fejéhez, de ez mindegy is - akár az is lehetett volna, hogy a Népligetben most az megy, hogy szólnak az arra járónak, hogy gyere már, segítsél, itt fekszik egy ember, és ha bemegy az áldozat segíteni a dzsinsdzsába, akkor azt gecire kirabolják.

Repkedtek az agyvelők, véget nem érőn csúsztunk-másztunk a mentős sztorikban, mindenképpen meg kellett mutatni képen egy amputálást el nem kerülhető vádlit, aztán jött, hogy a nőknek nem kellene jogosítványt adni, részletesen el lett magyarázva, hogy mi a különbség a női hiszti és az igazi sokk között, és miközben az vésődött be belém megint egy öt centivel mélyebben, hogy az ország állapotát tulajdonképpen tényleg nem mi, azaz inkább én jelzem, nem az a szelet, amit én látok, nem, akiket én ismerek, senki közülünk, hanem az, hogy azok, akik az igazi Élettel találkoznak, vegyem akár azt a fasz éjszakai taxishiénát, aki levitt pár hónapja az istentudjaholvagyokból a Nyugatiig, vegyem akár ezt az életeket már ki tudja miért, cinizmusból vagy csak munkából mentő faszkalapot, mind rasszista, mélysoviniszta, emberi hulladékká válik.

Hogy azért vagyunk nem jól, addig vagyunk nem jól, ameddig ott, lent nincs más válasz, mert annyira végtelen a mélység, nincs más védekezés, csak a totális befordulás, a mindent felülíró értelem-, és érzelemszűkület.

Halántékvakarós kínban ültem végig a hat órát, de kivételesen nem az artériás vérzés pumpálásától, vagy az állkapocs kiugrasztásától voltam rosszul, hanem a vagány, a babát cipőorral pöckölgetős.-rugdosós, vég nélküli, kiafaszagyerekre kihegyezett történetektől.

És bazmeg nem itt volt a mélypont, hanem ott, amikor ráeszméltem, hogy mint az gyakran megesik, most is beesett egy hiperkooperatív, szánalmas, kényszerkompenzálos, muszájalfa lúzer. És mindegy ilyenkor, hogy milyen céllal gyűltetek össze, milyen csoportban vagy, neki mindenre van egy élménye, rákontrasztorija. Az a legkevesebb, hogy ha elsősegély-tanfolyam, akkor az ő nagyapjának amputálták a lábát, de bukott ő motorral is, protectorral, de ha kell, akkor anélkül is. Az egyik barátjának nyilván volt egy anafilaxiás sokkja, és hát a hagyományőrző csoportban is annyi mindent megélt, az egyik srácnak levágták karddal az ujjpercét és már nem lehetett visszavarrni, de persze a cégnél is átélt egy olyat, hogy valaki a refluxot vagy mi a szart összetévesztette az infarktussal, és nem lehetett elmenekülni, nem lehetett cigit szívni, fülhallgatót bedugni, legalább elfordulni, semmit sem, a terem maga volt az a kibaszott százegyes szoba, a torkomat kiakasztották, és öntötték le rajta üvegszámra az igazi hígítatlan, sűrű, emberszínű, velőízű hülyeségszörpöt.