Tegnap volt az a nap, amikor végre sikerült annyira szűzies és legális formába hoznom a telefonomat, hogy vissza mertem vinni. Ez azért nagyon sok kurvaanyád és izzadságcsepp, ha kiszámolom, mert tényleg nem ment könnyen. Nem csak arról volt szó, hogy olyan szoftvert húzzak a gépre, ami hivatalos, hanem még a buherálás nyomait is el kellett tüntetnem, és valamiért egyik fejezetet sem tudtam egy csettintésre megoldani, de háromra sem.

A Mammutban lévő Telenorba vittem vissza. Az Allee ugyan közelebb volt, de az csak partner, és hiába volt kiírva, hogy szervizelnek is, a Vodafone partnerekkel már szívtam annyit régebben, hogy még véletlenül sem bízzak az effajta felállásban többé. Az üzletben 140 másodpercnél nem tölthettem többet, elég volt annyit mondania a leányzónak, hogy ez nem garanciás (amit ugyan tudtam is, de hát mégiscsak Telenoros a telefonom. És ugyan egyre kevésbé van így, de azért még én is hajlamos vagyok azt gondolni, hogy a szolgáltató az isten, elég rinyálás és reklamáció után majd ő megold mindent), és ráadásul bevizsgálási díjat is fizetni kell.

Mint mindenki más, ő is az Oktogonnál lévő Samsung szervizt ajánlotta, de mivel az ötkor bezárt, ezért a honlapon feltüntetett Lurdy házban lévő képviseletbe vittem be. Amiről viszont kiderült, hogy már jó ideje T-Mobile szaküzlet, és én ekkor már csak önmagát megadó, bús bójaként lógattam a fejem, és tökmindegy alapon elautóztam az Allee Samsung üzletébe, amelyről kiderült, hogy igen, szervizként is működik. Valószínűleg eleve az Alleebe kellett volna csak mennem, de ez a történet úgy néz ki, megköveteli a Canossa-járást és a jelentősebb áldozatokat.

- Húha. Hát ez negyvenötezer forint. Megcsináljuk?

Megkérdeztem, hogy van-e bármiféle mód arra, hogy ez olcsóbb legyen. Igazából én sem tudtam, hogy mit akarok ezzel, szerintem csak egy utolsó, kétségbeesett kísérlet volt arra, hogy kiderüljön, vicc az egész, és hahotázva vállba vágjanak, hogy dehogyis, csak hülyülünk, tizenkétezer forint!

A samsunggallérospólós csak értetlenül rázta a fejét, látszott rajta, hogy még a szíve helyén is Samsung logó dobog, úgyhogy nem is arra gondol, hogy én arra gondolok, hogy számla nélkül, sutyiban, hanem tényleg nem érti, mit akarok. Ha értette volna, biztos valami SuperGSM boltban dolgozna.

- Jó, hát akkor persze, csináljuk.

Innen szinte ment a szekér, közölte, hogy megnézi, van-e alkatrész, mert akkor egy óra alatt kész is van, én pedig szinte megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy nincs, mert az olyan méltatlan lett volna a történethez meg a negyvenötezer forinthoz, hogy firr-furr, aztán vihetem is.

Nem, ennek úgy kell lennie, hogy még pénteken se hívjanak, hogy várjak egy hétvégét, majd hétfőn, munka után bemenjek a plázába, ahol kiderül, hogy volt még egyéb baja a készüléknek, de hatvanötből kihozták.

Jelenleg Mandula apjának az éppen eredeti Windowsos (volt már rajta Android is) HTC HD2-je van nálam, és egyszerűen nem tudom megfejteni, hogy tudtak ezzel a telefonnal akár egyetlen napot is túlélni, egyszerűen semmi nem ott van, ahol lennie kell, soha nem azt csinálja, nehézkes, nyögvenyelős. Igazi kockának kell lenni ehhez, beleállni a nullák és egyek viharába, és véreres szemekkel, őrült kacajjal  szarni a felhasználóbarátság butító fogalmára.