Valahogy mindig azok a legjózanabb pillanatok, amikor két adag alkohol között eltűnőset játszom. Odamegyek a pulthoz, kirendelek egy felest, aztán megáll az idő. Ott állok a kezemben a lehúzós pohárral, körülöttem vagy ezer tökidegen ember tülekszik, nagyon el se kell képzelnem, hogy azt sem tudom, hogy hol vagyok, mert összesen egyszer voltam ott azelőtt. Meleg, szagok, illatok, legalább két fajta zene, tömeg és alkohol kakofóniája úszik körülöttem és én abban a pillanatban kibukok a felszínre, hirtelen nem vagyok velük, csak közöttük. Csak állok, meg-meglökik a vállamat, nézem őket, valahogy teljesen kívülről. Ez a tökéletes önészlelés pillanata, ekkor mindennél jobban érzékelem magamat, mert ott van ez a minden csatornán érezhető, nyomasztó, tülekvő masszaorgia, van mitől eltolni, leválasztani magam. A tökéletes énpillanat.

Ha most elmennék, ha egyszerűen kilépnék ezen a pillanatnyi képen, ha kibújnék belőle, mint egy ruhából, ki az estémből, ezekből az emberekből, a romkocsmából, a pillanatfelvételen nem látszódó barátokból, ebből a nem túlságosan szeretett, lerészegedett és  egyre inkább középszerűsödő valakiből, ha venném a kabátom és átlépném az Instant küszöbét, akkor csak egyszerűen vége lenne.

Újra keverhetném, újra csinálhatnám, újra kezdhetném, újra építhetném.

Kijavíthatnám.

Boldog születésnapot, harminchárom, mondom, aztán lehajtom. Színtelen, forró, kapar, visszahullok tőle. Odalent rágyújtok, nézek fölfelé, tovább húzom, ízlelem még a múló meg nem nevezhetőt. Túl keveset látni belőle az ajtóból. Lehetőség, álom, zavar, csapda, , lejtmenet, alternatív út?

Boldog születésnapot.

--

Az volt a legszebb, hogy az APEH is gondolt rám. Tesóm reggel tíz fele közölte a telefonban, hogy 83000 forint hátralékom van. Hiába tettem fel a kérdést az ügyintézőmnek, hogy mi a pöcsöm van már megint, mindössze annyira volt képes, hogy egy perc alatt tizenhétezerkilencszáztizenkettőször darálja el, hogy telefonon adatvédelmi okokból kifolyólag nem adhat tájékoztatást.

- Köszönöm, nagyon kedves, ezt már rengetegszer elmondta. Mivel nem tudok most hirtelen elmenni Fehérvárra, hogy tudnánk mégiscsak feloldani valahogy ezt a gordiusi csomót? Ha itt, Budapesten elmegyek valamelyik ügyfélszolgálatra?

- SajnálonmértsemeghogyadatvédelmiokokbólénnemadhatokÖnnektelefonontájékoztatást. Próbáljamegadélpestiügyfélszolgálatot.

- El tudná árulni, hogy a pontos címüket?

Most azt hiszitek, hogy erre is azt mondta, hogy SajnálonmértsemeghogyadatvédelmiokokbólénnemadhatokÖnnektelefonontájékoztatást, de nem.

Azt mondta, hogy próbáljam meg a telefonkönyvet.

Hátbazmeg. Tudom, hogy Smith ügynök ott ül a Windows 98 előtt, zöld a képernyő, teljes a mátrix, hetykén, hátradőlve  tologatja a nokia slide-ját és nem mondja meg, hogy hol van a pesti ügyfélszolgálat. Hejj, a kurvaanyád, te labanc.

Annyi biztos, hogy nem neki köszönhettük, hogy megtaláltuk a dél-pesti ügyfélszolgálatot. Viszonylag hamar sorra kerültünk, de minek. Abban a pillanatban, amikor kiderült, hogy nem helyi erő vagyok, láttam a nőn, hogy nem fogok tőle segítséget kapni. Ugyan felajánlottam, hogy hívjuk fel a fehérvári kollégát, de ez sem segített az ügyemen, ugyanis volt esély rá, hogy kiderül, neki itt most bizony érdemben kellene dolgoznia.

Rettenetesen fájt neki, hogy a programban ki kell lépnie országos szintre, ott be kell ütnie a hetes kódot Fejér Megyére, nem akarta érteni, hogy ott mit kell másképp beütnie, de azért ez még nyögve, de összehozta. Majd meglepetésszerűen rákérdezett, hogy az 2011-es bevallást elküldtem-e már nekik. Ezzel annyira összekavart, hogy kapott öt perc előnyt, mire kikeveredtem és kiderült, hogy ezt 'csak úgy' kérdezte, és nem ezzel van a baj. Az előnyt arra használta, hogy kiderítse, hogy valóban lát valami hátralékot, de nem tudja miből, vagy mitől keletkezett. Újra engem használt fel, ezúttal információforrásként: volt valamikor baj a bevallásommal? Volt. AKKOR biztos az a baj. Mikor volt? A 2008-as volt a rossz, önellenőrzéssel ki kellett javítanom. Háhá, megvan, igen, látja. Szerinte az van, hogy attól kezdve, hogy 20009 májusában elbasztam a dolgom, addig, míg 2010-ben helyre nem hoztam, keletkezett ez a 83000 forint késedelmi kamat.

Ahha. Abban a szent pillanatban nem tudtam mit mondani, de éreztem, hogy ez nem oké, mert abból a sztoriból megtisztulva, felmentve és megbocsátva jöttem ki. Ez így nem lesz jó.

Kértem-e írásban, hogy stornózzák a késedelmi kamatot? Hát honnan a faszomból tudjam, ha mondták, hogy van ilyen, akkor biztos. Azt mondtam, hogy igen, biztos. BIZTOS? Biztos hát.

Ennyire jutottam vele, és úgy is döntöttem, hogy a négy napból, amit pihenésre gyűjtöttem össze, ennél többet nem is szeretnék feláldozni a NAV-nak, mert eszmei és spirituális értékeket ezek nem vesznek figyelembe, még a feleslegesen elpöfögött benzinem sem foglalkoztatta őket soha.

Kedden, meló előtt mentem Fehérvárra, hogy tisztába tegyem az Apeh szarospelenkáját.

Itt sem tudtam, hogy melyik cetlit akarjam a géptől, de itt már volt annyi eszem, hogy megkérdezzem az űrlapbirodalom minden tudó nénijét. Ugyanis Pesten ezzel is baj volt, mert bármilyen furcsa, az adóbevallás javítása, módosítása, vagy valami ehhez nagyon hasonló menü, az nem volt jó. És tényleg, miután elmeséltem a néninek, hogy mi a baj, és miután NEM!-mel válaszoltam meg a feltűnően sokadszorra hallott kérdést, hogy 'és BEFIZETNI jöttem-e?, (ezt tényleg mindenki megkérdezte, akibe csak belebotlottam,biztos kapnak rá külön tréninget) megnyomta nekem a 'folyószámla ügyintézés' című gombot. Erre gyere rá magadtól.

A 7-es ablaknál a következő történt: a hölgy betette az asztalra támasztott mellei alá a papírosomat, majd anélkül, hogy akár egy kurva szót szólt volna hozzám, elkezdett valami veszett ütemben és olyan vehemenciával gépelni, hogy lelki szemeim előtt megjelent az az igen lendületes sorvége-kampó suhintás, amit ő húsz éven keresztül bizonyára minden huszadik másodpercben elkövetett egy, csak valami vérszegény ingerfelvételre alkalmas irodában.

Gépelt és gépelt és már kijött vagy két ápernégyes a nyomtatóból, de még mindig nem szólt hozzám, és még mindig gépelt, és már a torkomon  volt Kafka tüdőbajos rémkeze, amikor abbahagyta, felvette a telefont és tárcsázott.

Az én telefonos barátomat kérte a telefonhoz. Ekkor megértettem, hogy nyert ügyem van, és tudtam, hogy itt most olyan kioktatás lesz, amit csak meg mer engedni magának egy ügyfél előtt a kollégájával szemben.

Nincs hátralékom. Önellenőrzést csináltam, ezzel nullázódott mindenféle tartozásom. Ő most ezt stornózni fogja, és így tovább.

Majd ugyanilyen katonásan elém tolta az egyik kinyomtatott űrlapot és lediktált egy mondatot, hogy hivatalosan is kérem mindazt, amit a telefonban hallottam.

Másodszorra jöttem ki szabad emberként, másodszorra vezettem le száznegyven kilométert igazából tök feleslegesen. Egyetlen rubrikát hagytam üresen 2009-ben. Egy olyan számot nem írtam bele, amit másik három helyre beírtam. Két másodpercbe került volna bárkinek kijavítania.

A kibaszott söralátét, az.

--
 

Amúgy jó volt a hétvégém. A bulin kívül volt egy Budakeszis vadaspark, a levegőben meg végig ott fújt a tavaszi szél.