Ugrás a tartalomhoz
már. 06. 2012

Magánkórház

Még tizennégy tizenhatkor is csak annyit tudok elmondani erről a hétfőről, ami kedd, hogy reggel hat harminckor kelni olyan, mint Lopedium után nagyot szarni: szerfelett nehéz.

Így talán most jött el annak az ideje, hogy elküldjem a faszba a Telki kórház ide vonatkozó dokiját.

Arról van szó, hogy azért kellett korán kelni a Con Air után, mert Mandulát kísérem vissza konzultációra az előbb említett Jóbanrosszban kórházba. Amióta ismerem elég fáradékony, egy csomószor - nem tudom jobban leírni - spórol az energiával. Amikor nem lehet elérni, amikor nem tudok vele mit kezdeni. Fáradt. Régebben sokszor csinálta, hogy csak lefekszik az ágyra és lekapcsolja magát. Nem tudom, hogy szervi vagy lelki, mostanában már talán nem is olyan hangsúlyos ez az egész, de azért megemlítendő.

Ami őt sokkal jobban zavarja, hogy nem bírja az alkoholt. Ezt pontosan azért akarta olyan nehezen előadni az orvosnak, mert ez pont olyan szarul hangzik kimondva, mint ahogy leírva-olvasva. De itt nincs szó egyébről, mint arról, hogy vannak olyan társadalmi helyzetek, amikor ugyan nem kötelező alkoholt inni, de szinte igen. Meg hát legtöbbünk akar is inni - ha normális keretek között mozgunk, és nem fő téma a pia, akkor beszéljünk két sörről: a baráti találkozók, a beülni valahovák, a munka utáni eresztések, és a többik. Mandula nem egy nagy ivó, én kábé egy hete várom, hogy felbontásig megkívánja a neki hozott prágai sört, úgyhogy esetében és általában tényleg nem beszélhetek többről, mint két üveg sörről. Az a baj, hogy ennyitől is határozottan szarul tud lenni, akár még másnap is, de a fő gond az, hogy például, amikor megismerkedtünk, ilyenről szó sem volt. Tavaly nyáron történt ez meg először. Azóta sokszor, néha meg mégsem. Ahhoz mindenesetre elég, hogy életvitelében stresszt okozzon, hogy most merjen-e fogyasztani, kínos lesz-e elmenni pl. farsangi buliba ha kicsit iszik, de akkor is már jön-e majd kis késéssel a hányinger, mi lesz másnap reggel?

Talán piszlicsáré, de ha a kettőt együtt nézzük, az már elég ahhoz, hogy kialakuljon benne a valami nem okés-érzés, valami betegségtudat vagy ilyesmi. Elég ahhoz, hogy tudni akarja, hogy mi van, hogy van-e valami, meg úgy egyáltalán. Főleg, amikor Pia támogatólag annyit mesélt, hogy az egyik ismerősénél úgy derült ki a rák, hogy egyszer csak nem bírta többet az alkoholt. Köszi.

Azért lett a Telki kórház, mert az állami az olyan, amilyen, és nehéz is leszervezni, mert van vagy száz kilométer az otthon és az élet között. Meg azért, mert valakit ott kezeltek , sőt ott is derült ki az, ami máshol nem. Hát jó, legyen a Telki kórház.

A Telki kórháznál az első kézfogás húszezer forintba kerül, ennek megfelelően fent van a Budakeszi úton és a Twingónál sokkal nagyobb autók parkolnak előtte, de azért nyilván sok mindenki más nem gazdag is hajlandó kifizetni ezt, és az innen induló árakat magáért vagy a családjáért. Első blikkre kapunk egy profi, szolid és mosolygós recepciót, ügyintézést, emberi bánásmódot, aminek SZTK-s élményeim alapján már megszavazok vagy ötezer forintig, szóval a kézfogóra nem is húsz jut, csak tizenöt.

De az tizenötezer forint. Azért elvárom, hogy ha kell, minden egyes seggszőrömet nyalja tisztára, az aki velem foglalkozik, mert azért mindenkinek nyilvánvaló, hogy ez neki kurvára megéri, illetve, hogy nem állunk meg az első húsznál, lesz ebből még sokkal több.

Jó, hagyjuk a seggszőröket, lehet túlzás. De az biztos, hogy nincs rendben, ha húsz, vagy tizenötezer forintért annyit mond az orvos arra, hogy "mostanában nem bírom az alkoholt, vagy mostanában nagyon kevés alkoholtól is rosszul vagyok", hogy

"Akkor ne igyon."

Ezt ne. Ezt a fajta lefitymáló, hangulatemberes, ősnegatív verbálhányást ingyen is megkapom bármelyik túlnyúzott, szarul kereső egészségügyistől, bármelyik rendelőintézetben.

És húsz, vagy tizenötezer forintért azt is elvárom, hogy ne felejtsék el közölni, hogy nem csak vérvétel, hanem pisireprezentáció is lesz másnap reggel. Mert ne. Ennyiért ne. Elég baj az, hogy ha jót akarok, akkor bérlevonáson felül (is) fizetnem kell érte, de akkor már legyen kurva jó, ennél mindenképpen jobb, DOKTOR ÚR.

 

süti beállítások módosítása