Nem tudom, hogy tévében hallottam vagy olvastam, csak annyi maradt meg, hogy az idegen életformákkal való kapcsolatfelvétel nem is ott bukik el, hogy más nyelvet beszélnek, vagy, hogy éppen nem oxigént lélegeznek be, esetleg éppen tök másképpen néznek ki és nagyon telepaták, vagy ki tudja, hogy és mivel kommunikálnak, hanem ott, hogy esetleg annyira mások vagyunk egymáshoz képest, hogy eleve az se tűnik fel egyik oldalon sem, hogy amibe belefutottak az egyáltalán intelligens életforma. Egyszerűen nem értelmezhető az egyiknek a másik létezése, vagy ha igen, akkor a mechanizmusai nem. (Egyébként, ahogy írom, beugrott: azt hiszem, hogy a Rajban olvastam.)

"Egy másik lehetőség, hogy az emberi gondolkodók alábecsülték, hogy az idegen élet mennyire különbözhet a Földön megszokottól. Az idegen pszichológiák talán egyszerűen túlságosan eltérőek ahhoz, hogy emberi lényekkel kommunikálhassanak és ezt képtelenek megkísérelni, vagy nem is áll szándékukban. Az emberi matematika, nyelv, eszközhasználat, valamint hasonló fogalmak és kommunikációs lehetőségek ilyen formában talán csak a Földön ismertek, más intelligens élet számára azonban nem"

 

Wikipédia: Fermi-paradoxon

Valahogy pont ez jutott az eszembe, amikor vasárnap reggel fél nyolckor a negyedik ébresztőnél már elég idegesen rúgtam le magamról a takarót, hogy átmenjek a szomszéd szobába kikapcsolni azt a kurva telefont.

Most azt gondoljátok, hogy ez ilyen irodalmi túlzás, népiesen írva: hazugság, hogy én erre gondoltam vasárnap reggel fél nyolckor, pedig bizony mondom, hogy így történt. True story.

Ahogy ott zürrögött-csilinkózott a telefon az éjjeliszekrényen, mint egy igen nagy és igen mérges bogár, egyszerűen nem tudtam sem elképzelni, sem elhinni, sem elfogadni, hogy miközben én méterekre sem tudok aludni a zajtól, van valaki max. 40 centire, aki nemhogy standby-on van, hanem még a konnektorból is kihúzta magát, meg sem rezdül. Semmi. Tényleg abszolút semmi. Off. Ott tartottam kezemben a dühös, mérges, hisztis, hátonfekvésből küzdő Nokiabogarat, néztem a lakótársunkat és hiába tudtam, sőt láttam már ezt a mutatványt többször is, teljesen ledöbbentem a világon mindennek - a fizikának, a biológiának, az antropológiának, minden szockultúrpszichoizének - ellentmondó tényen: alszik. Nem ér el hozzá a feje melletti hangos zaj, én, az aurám, a feszültségem, az én mozgásomból eredő zaj, légáram, mittudomén, mi még.

És akkor rájöttem, hogy a lakótársunk egy USO, egy számomra nem értelmezhető idegen életforma példánya, rögtön, itt a szomszéd szobában. Egyszer lennie kellett valaki szomszéd szobájában egy USO-nak, és úgy néz ki ezt a szerepet rám osztották, és nem Will Smithre, szerintem ez amúgy nem egy deficites alternatíva.

Akkor lettem egészen biztos a lakótársunk idegenvoltában, amikor mindezek után negyed órával magától felkelt és mintha mi sem történt volna, betett egy adag fehér mosást.

Ez több, mint gyanús cselekedet. Ez már bizonyíték.