basszus, eddig nem mertem írni (nehogy első stresszből észt osszak feleslegesen), de ismerős helyzet, csak nekem építész apuval voltak köreim. annyira át tudom érezni ezt, hogy komolyan ideges leszek még attól is, ha olvasom.. tanácsot adni nyilván nem lehet, de fogadjátok együttérzésem.

hihetetlen :(((

Figyelj, nem akarom letörni a szabadságharcot, de ér ez ennyit? Úgy értem, hogy ha rájuk hagynátok, hogy csináljanak, amit akarnak, akkor tudnának akkora kárt okozni, mint amilyen feszültség most van ebből?

Én (mi) addig kerestem a tökéletes megoldást, addig jegyzeteltem sorban, hogy mivel mi a baj, hogy közben pont a lényeget felejtettem el.

Fight the good fight.

Szerintem vegyetek ki egy hét szabadságot, menjetek el valami nagyon passzív pihenésre sok szexszel, feladott fogyókúrával és kikapcsolt mobillal. A csempe olyan lesz, amilyen. Ha én visszacsinálhatnék ilyen "de hát nem olyan lesz a csempe, hanem másmilyen, vége a világnak!!!"-típusú, önemésztő köröket, rengeteget gondot és vargabetűt megspórolhattam volna.

Igen, egy csomó dolog nem olyan lesz, mint szeretnétek, és ez szar. De látva, hogyan tekeredtek bele mindketten a dologba egyre jobban, csak egy pillanatra játssz el a gondolattal, hogy úgy mész haza, hogy "apád lassan kaphatna egy önálló műsort a Spektrumon, de ne hagyjuk, ez uraljon mindent; nem halunk bele, és alapvetően továbbra is egy jó dolog történik velünk, lesz egy új lakásunk". Szerintem nem attól erős és magabiztos felnőtt valaki, ha részsikerei vannak a szüleivel vitt csatákban, hanem attól, ha a szülei már nem tudják alapvetően elbaszni vagy más irányba terelni az életét, nem lebegnek fölötte akkor is, amikor a társával kéne jól éreznie magát.

Félre ne érts: vágom én a mögöttes tartalmat, értem én, hogy mi minden van itt elkúrva, csak ha ezzel növesztitek nagyra a falon az árnyékot, és rámegy valami sokkal fontosabb, akkor pár év múlva nehezen tudod majd megnyugtatni magad, hogy hát a vécé meg a csempe. Szerintem nem neked kell ebbe beleállni, hanem a csajodat kiszedni belőle. A csata attól lesz csata, hogy mindkét fél küzdeni akar. Ha az egyik elegánsan félreáll, hogy csináldbazmeg, nem fogok ezen kattogni, mit árthatsz nekem, akkor nincs vesztes a történetben.

Véletlenül sem akarom tukmálni a hülyeségemet, tényleg csak azért írtam meg, mert a saját életemből nagyon ismerős az a hangulat, ahogy-amiben most írsz, és ma már jól tudom, hogy a kölcsönös harci pszichózis hogyan mérgez meg egészen fasza dolgokat is. Nem attól lesz erős a ti kétszemélyes csapatotok, hogy pontot rabol az ellenféltől, hanem attól, ha független tud lenni másoktól, ha elég stabil egy saját világ működtetéséhez.

Ti ismeritek a részleteket, ti tudjátok, és nem akarok úgy tenni, mintha akár az információk, akár az érzelmek szintjén ugyanúgy tudnék mérlegelni, mint ti. De így és ennyire szerintem akkor se kell beletekeredni a dologba. Ha én visszamehetnék az időben, hát szarnám le a csempét, hogy egy kellőképpen gusztustalan képpel éljek - és ti most "időben" vagytok. Szarjátok le a csempét, foglalkozzatok egymással.

@zoli vagyok: Igazad van. Mindig is olyan voltam, hogy beleszagoltam a hónaljamba, aztán már mentem is neki az ellenségnek, kurvára nem mentem vele semmire. Kicsivel több ész, politika, diplomácia, ezek hiányoznak.

A történet már egyébként is erősen közelít ahhoz a ponthoz, ahol már tényleg nem éri meg az egész, mert itt már a fater haszonélvezeti joga lett éppen belekeverve. Ugyan ez a jog is csak arról szól, hogy mennyire nincs bizalma a lányában, de a lakásra szóló felügyeleti jogot én semmiképpen nem szeretném még csak megtámadni sem, mert tényleg minden egyes forint az ő pénze, az ö keresete, öröksége. Nem a lányáé, nem az enyém.

Egyedül attól félek, hogy nem lesz olyan, hogy nem jönnek utánunk. Tényleg, ahogy rozoga írta, ki-be fognak járkálni az életünkben, mert fizikailag nem fogjuk tudni becsukni azt a kurva ajtót.

Na ezt olvasva azért örülök, hogy mi mindent egyedül, sajátból - persze az meg anyagilag volt /most is az a hitel miatt/ nem kicsit megterhelő, de legalább a miénk, olyan, amilyennek mi akartuk és csak akkor jönnek a szülők, amikor mi hívjuk őket.

Próbálok a szülők fejével gondolkodni, de nem megy, egyszerűen nem fogom fel, miért mindegy NEKIK, hogy TI milyen színű csempét (vagy bármi más burkolatot) fogtok nézegetni, ha az egyébként - és gondolom, így van - nem von le jelentősen a lakás forgalmi értékéből, eladhatóságából. Mert ez az egyetlen szempont, amit - magamból kiindulva - el tudok képzelni, mint a szülői-tulajdonosi ellenállás elfogadható indítékát.

eh, le köll szarni - életetek végéig nem életrevaló, önállótlan kölkök maradtok nekik :S
Anyám ma pölö telefonon utasított, hogy porszívózzak ki (nem, nem áll hegyekben a kosz a lakásban!). Szerinted? :)
És hát bízzunk benne, hogy nem lila csempét akarnak sárga pöttyökkel.

persze, nem számít a csempe, ha szeretitek egymást, de ez nem csak egy csempe, ebben benne van a jövőtök.
anyósom réges rég vett egy lakást a kisfiának, amikor az 18 éves volt. már sok éves házasok és szülők voltunk, amikor a férjem eladta, aztán hitellel és önerővel felszerelkezve kertes házat vettünk. mindegy miért, de azt is eladtuk, és egy másik házat vettünk, a kisfia közben 40 éves, a közös vagyonunkat költöttük a házakra, amiknek én alakítottam ki a kinézetét, amiket én tartottam rendbe, ésatöbbi, és most, a válás közepén ez a kedves asszony azt üvölti az arcomba a saját kertemben, hogy ez itt az ő háza, és nekem nincs jogom ott lakni, és ha eladjuk, nem jár belőle nekem egy forint sem. (az más kérdés, hogy ezt a kisfia is így gondolja, mondanám, hogy küzdjenek meg a saját lelkiismeretükkel, de az nincs nekik, úgyhogy hagyjuk)

sajnos nincs rá univerzális recept, az is csak az amerikai filmeken működik, hogy csak egyszer kell kiállni magadért, és onnantól egyenrangúként fognak kezelni, nem, soha, amikor 50 éves leszel, akkor sem, az ilyen ember mindig despota marad, és közben azt mondja, hogy csak a te érdekedben, soha nem enged majd egyedül dönteni, lefitymálja az ízlésedet, a gondolataid, csak legyint, ha valamilyen ötleted van, mert ő mindig jobban fogja tudni, jobban fog érteni hozzá, és soha nem engedi el a kezed, mert ő tudja, hogy még nem tudsz egyedül menni, elesnél, ő csak vigyáz rád, nehogy megüsd magad, miközben, mondjuk, elképesztő tehetséged van a kötéltánchoz.

egyébként laktunk mi albérletben is, borzalmas csempék között, és valóban nem számított, mert az éltetett, hogy nemsokára azt a legszebbet fogjuk nézni, amit együtt választottunk, és nemsokára a MI kis kuckónkban fogjuk kipihenni magunkat a napi szar után, a mi (nyilván) fiatalos, menő ízlésünk szerinti cuccok között.

@rozoga69: "miért mindegy NEKIK" természetesen "miért NEM mindegy NEKIK"...

van egy nagyon undorító ötletem, nem szeretem a hátulról, aljasan dolgokat, de esetleg, ha anyucit támadnád be halkan, hogy a lányának fáj, hogy nem bíznak benne és az ízlésében eléggé, az esetleg tovább jutna apuci fülébe némi plusz rágással együtt.. hmm?
(fúj)