Ugrás a tartalomhoz
ápr. 18. 2012
Címkék: bécs ausländer

Sachertorte

Bécsnek van hat igen jóképességű metróvonala és nagyjából további hatszázhuszonhétezer villamosjárata, sőt, végső megalázásként, brahiból egy harmadbékávényi buszt is beállítanak naponta, tehát nem lehet azt mondani, hogy a sokkal inkább németrobot, mint magyarbalkán elmék félvállról vennék az ottani tömegközlekedést. Mindez ne tévesszen meg senkit: a bécsi tömegközlekedési hálózatot kifejezetten úgy tervezték meg, hogy a turistalátványosságok ne legyenek megközelíthetőek 3 km-nél kevesebb gyaloglással. A múzeum- és látványosságügyi hatóság helyszínenként további 5-10 km megtételét írja elő, és ezt a felelősök azon rendje és módja szerint be is vasalják az áldozatokon. További turisták elleni merénylet az, hogy Bécsben nem lehet ingyen üríteni: bármiért, ami kijön belőled, minimum ötven centet kell fizetned, tök mindegy, hol vagy. Én azt mondom, hogy így könnyű elnyerni a világ legélhetőbb városa címet, mert ezek után aztán egy kurva turistát sem lehet látni esténként az utcákon: se erejük, se pénzük nem marad se esni, se kelni, se belehányni.

Mennyivel menőbb stratégia ez, mint a budapesti? Budapest kénytelen a vigalmi negyedével, bulikkal lekötni a turistákat, tehát azok eleve az utcán lógnak esténként. És nem az, hogy így nem a hotelekben vannak, de javarészt még maguknál sem. Ha nem maguknál, hanem az utcán lézengenek, akkor garantálható a forevörjáng meg a nekemtene, amiből rövid úton eljutunk a kirabolásig, megverésig, késelésig, amiből már eleve panasz lesz, továbbá még több hangoskodás, majd még több panasz. Több hányás, több lecsíkozott kapualj (amiért senki nem fizet), több szemét, sokkal több panasz.



--



Megérkezésünk napján egyetlen célpontunk a Hofburg volt. A Hofburg az Bécsnek, ami a Louvre Párizsnak, azaz másodrangúvá fokozott királykodós lakhely. Ehhez képest a Louvre-ban sokszor magától az épülettől szartam össze magam, nem a kiállítási tárgyaktól, míg a Hofburg, mint királyi palota, ugyan szép volt, de meg sem közelítette a franciáékét. Mondanám, hogy mert a franciák aztán tudnak élni, de ez mégsem fedné a valóságot, mert amikor hedonista dekadenciáról volt szó, akkor azért odabasztak a Habsburgék: a Hofburg alsó szintjén - ami nem kevés terem meg szoba, de kettővel mindenképp több, mint amennyi Mandula lakásában lesz - tulajdonképpen semmi más nincs kiállítva, mint a császárcsaládi ezüst, aranyozott ezüst, és fiszemfaszom porcelán étkészlete. Ha ezt mind akár csak egyszer használták, akkor részemről bizonyosnak tekintem, hogy egyedül a Habsburg dinasztia felelős a legtöbb faj kihalásáért. Ezeknek nem az volt bajuk, hogy egymás közt házasodtak, és attól voltak rondák és fogyatékosok, hanem egyszerűen csak minden szart összeettek. Mérgezőt, puffasztót, majomszemet, zsiráfgolyót, dinoszauruszt, mindegy, csak tápértéke legyen.

A másodikon a Sissi múzeum van. Lehet, hogy még más is van, de nekem tulajdonképpen már a földszinten betelt a muzeum-befogadásra alkalmas intelligenciahólyagom, és tulajdonképpen marhára megkönnyebbültem, amikor az audioguide-ból is kifogyott a szufla a Sissi-kiállítás vége előtt. Azt megtudtam, hogy a rengeteg rozmárszőr nélkül Ferenc József fiatalon egészen jóképű lett volna, viszont fél négykor (Schönbrunnban már csak négykor) kelt, egyszerű ágya volt, cicamosdott. Sissi szerintem nem volt olyan szép, lehet, hogy csak könnyű dolga volt a helyiek önbefecskendezése és mértéktelen zabálása miatt. Ő azonban állandóan fogyózott, saját fürdőszobája és angolvécéje volt(!!!) Tornászott (rendes edzőterme volt a Schönbrunnban, húzódzkodóval, meg mindennel), nagyon durván hosszú hajat növesztett, Ráadásul Romy Schneiderhez hasonlóan fegyelmezetlen kis tizenhat éves csitri volt világtörténelmi színrelépésekor, nem csoda hát ha Ferenc Jóskánk az uniformisába élvezett, amikor először meglátta.

Egészen késődélután volt mire végeztünk, addigra meg mindenképpen, mire egy kellően sekélyes McDonald'sban helyreállítottuk a világ rendjét. Akkor előjött, hogy este végül is mi lesz? Húsvét van, semmi nincs nyitva. A szobában semmi nincs, se tévé, se rádió, se net, laptopot nem hoztunk, de még a törött kijelzőjű telefonom sincs semmi. Ott és akkor kizárólag csak a Wien-Karte füzetére tudtunk hagyatkozni. Mászkálni már hideg volt, fáradtak is voltunk. Lapozgattunk, aztán egyszer csak ott volt: mozi. Menjünk moziba. Haydn Kino a Mariahilfer Strassén, mozi külföldieknek, de legalábbis angolul, felirat nélkül. Kapunk húsz százalék engedményt.

Nekem ez volt a legjobb sztori a hétvégéből. Ahogy átmetróztunk, ahogy megtaláltuk azt az igazi oldschool pincemozit, ahol mindössze öt filmet adtak egyszerre kis termekben, és ahol mindent átható popcorn illat vett körül minket. Hogy pont a Spieglein Spiegleint választottuk, hogy volt még másfél óránk a kezdésig, hogy addig Angry Birdöt játszottunk felváltva, hogy csupa turista, vagy Bécsben élő külföldi jött ki a teremből vagy érkezett meg egy filmre.

Egyszerre éreztük magunkat kicsit otthon - mert moziba járni otthon szokott az ember -  és jólesően elveszve valahol a mainstream és anderground turizmus között egy idegen városban, hiszen csak-csak eljutottunk valahova, ahova a legtöbb magyar turista biztos nem szokott. Teljes lett tőle a kép, mélységet kapott tőle a városnézős hétvége, valamint keretet az első nap: A Hundertwasserhaust még becsekkolás előtt felkerestük, mert délután kettő előtt ezt nem lehetett megtenni, addig meg még sok időnk volt. Én már vagy háromszor láttam a meseházat, de eddig egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy beinvitáltak volna a ház oldalában lévő kávézóba (nem a házzal szemben lévő Hundertwasser-village-ről beszélek). Valamiért bementünk, valamiért megnéztük a húsz perces videót a házról meg a mesterről, közben ittunk valami nagyon bécsi nagyon pancsolt kávét, és valamiért meghallgattuk a tulaj nagyon lelkes, néhol vicces előadását szintén a házról és szintén a mesterről. Közben igazából sokkal kevesebbszer kérdeztük meg magunktól, hogy mi a fenét keresünk ott, mint amennyire jól éreztük magunkat abban a be nem tervezett kanyarban.

 

Na, ez az ügyfélszolgálat: képek még aznap. (Sissinél nem lehetett fotózni. Tényleg nem, felügyeltek, szóltak.)
 

süti beállítások módosítása