Igen felelőtlen kisgazda lehetettem, mert az első emlékem a szóban, továbbá szombat délelőtt orvosi fogóban forgó fogamról az, hogy egyszer csak ráharaptam.

Hagyjuk a feltételes módot, igazából pont annyira felelőtlen voltam, mint az összes többi gyerek, akiknek a fogápolás kimerült a  játék AK47-sel kivert tejfogban, a hetente háromszor lenyelt Gabi fogkrémben, és a Makk Marci plakát előtti fogadkozásban az iskolafogászaton.

A gond az, hogy a helyzet később sem javult. Ha valami baj történt, akkor igen alaposan nekiláttam a kéthetes fogmosáskúrának, a randik előtt fehérítő fogkrémet használtam, és bármikor sikeresen megnyugtattam a lelkiismeretemet egy 10 másodperces szájvíz-zubogtatással. A helyzet Mandulával változott meg, mert Mandula tulajdonképpen maga az élő, makacs lelkiismeretesség, akit a legkevésbé sem hat meg, hogy például az adott helyzetben már a motoros képességek kiiktatódásáig cselekvőképtelen részeg vagyok, attól még ugyanúgy fogat kell mosni lefekvés előtt. Neki rém sokat fésülték a fogait, mire egyenesek lettek: fogszabályzó, pesti doki, húzás, csavarás, nem alvás, kísérletezgetés, nem ínyvarrás, égetés. Ezek neki évente többször ismétlődő események voltak, és ő becsülettel végigcsinálta, sőt, ami azt illeti, nem csak az első csókot nyomta végig fogszabályzóval, tehát igen konokul kitartott. Nem is veszi félvállról a fogápolást, amit mi sem jellemez jobban, hogy nemhogy ő, de már én is rég  eljutottam oda, hogy egyszerűen képtelen vagyok elaludni fogmosás nélkül. Egyszer-kétszer csak azért is megpróbáltam. Pizzát ettem, sört ittam, többet is, és lefeküdtem. És feküdtem, és fekdüdtem, és feküdtem, míg egy óra múlva mérgesen lerúgtam magamról a takarót és káromkodva kimentem a fürdőbe megmosni a kurva fogamat. Sőt! Én tulajdonképpen igen alapos Oralbézést hajtok végre minden egyes alkalommal. Anya lepett meg vele, nem is tudom, honnan jött neki az ötlet, de ahhoz képest, hogy az első albérletemben még kiröhögtem a fürdőben zümmögő és nem mellesleg az ablak nélküli cselédszobában gépező, mélykocka, fura srácot (a neve, baszki, a neve!!... Azt hiszem Atesnak hívták) immáron vagy harmadik éve elemről mosok fogat.

De mindez későn érkezett. A felejthetetlen pillanat, amikor ráharaptam a fogamra, sok évvel ezelőtt történt, és akkor sem a külső lelkiismeret, sem az elektromos fogkefe nem volt sehol.

Benyúltam a számba, kivettem a fogat, láttam, hogy nem is egy egész fog. Végignyaltam a nyelvemmel, hogy honnan hiányzik... ja innen hátulról, de hogy a faszomba? Gondolom megfogadtam, hogy ezentúl rendszeresen fogat mosok, aztán két hét múlva megszoktam, hogy érdes a jobb hátsó szakasz. Meg hát amúgy van benne amalgám, az tartja a frontot. Hát nem tartotta, kiesett. Biztos nagyon szenvednem kellett, mert elmentem (ingyenes) fogorvoshoz. Életemben nem felejtem el, hogy mit jelent az, amikor az idegekkel szórakoznak a számban. Ráadásul hárommal. A gyökérkezelés után és ellenére furcsa mód vagy egy hónapig éreztem a fogamat, de akkor sem mentem volna vissza, ha az életem múlt volna rajta.

Nem tudom, hogy ennek a döntésemnek volt-e a következménye  a szombati foghúzás, vagy mindenképpen ide jutottam volna, de ami végül is történt, az annyi volt, hogy vélhetően az influenzaoltás, meg az egy napra rá következő futás belobbantotta a fog alatti gennyzacskót. Merthogy a fog alatt egyre csak gyűlt a Sötét Erő.

A csütörtök estét, a pénteki melót még végigcsináltam úgy, hogy hátha elmúlik, de péntek estére világos lett, hogy másodpercek vannak hátra az életemből. Semmit nem aludtam, nem használt semmit a pálinkával öblögetés sem, az algoflex is csak két-két és fél óráig nyomta el a fájdalmat. Alig bírtam ki reggel tízig, már a kocsiban ülve hívtam fel a kinézett, hétvégén is nyitva tartó fogászatot, hogy 10-re ott vagyok, mit szólnak hozzá? Hát azt, hogy leghamarabb negyed egykor tudnak fogadni. Ránéztem Mandulára, kipréseltem magamból, hogy akkor MOST veszünk egy Cataflamot. Catalflamot nem vettünk, mert receptre adják, de kaptunk Voltaren Dolot, fele annyi hatóanyaggal, sokkal drágábban. Hálistennek csörgött a telefonom, hogy tizenegyre is mehetnék. Mandula visszavezetett Óbudára, nagy nehezen megtaláltuk az üzletházban a fogászatot, és onnan már csak tíz percre voltam onnan, hogy egy panorámaröntgen (igen jól néz ki a panorámaröntgen gép, olyan mint egy Philip K. Dick. könyv megfilmesítésében egy agyszkennelő, emlékmegsemmisítő időgép. Itt még elhittem magamról, hogy egy cyberpunk hős vagyok, de aztán tévedésből rossz emlékeket kaptam, ráadásul kitettek valami kültelki bolygón, egy unalommal ölő élet kellős közepén, még a fogamba épített szuperszámítógépet is megsemmisítették, és itt ráadásul minden nőnek csak elől van csak két melle), alapján, megtudjam, hogy a fogamat leginkább már csak kiszedni lehet, bónuszként pedig, hogy a másik oldalon van egy fekvő, de éppen felszínre törő bölcsességfog, amit szintén ki kellene majd operálni.
Nem küldtek ki, a két nálam jóval kisebb és csinosabb doktornő (amitől csak még nyomorultabbnak éreztem magam) engem székben tartva várta meg, míg hatni kezd a cucc, aztán elkezdődött a mészárosmunka. Nem adtam könnyen a fogam, egy órát küzdöttek velem, kellett hozzá két jól kivitelezett fejfogás, négy fogó, még egy injekció, tolás, szuszakolás, lazítgatás, fűrészelés (repkedtek ki a számból a fogdarabok, ekkor már tudtam, hogy szarok a cyberpunkra, mégiscsak halandó vagyok, és ez itt a pokol kapuja), és némi fogorvosi ideg a felszíváshoz, hogy a doktornő aztán bevigye az utolsó két-három fogást, amitől végül is elvesztettem a csatát. Harminchárom évesen foghíjas lettem. A dokinő megtörölte a számat és az arcomat, amitől visszavonhatatlanul úgy éreztem magam, mint akit most kúrt fejbe a harmadik szélütés.

Azt mondta, hogy az ő szájsebészük körülbelül százhatvanért beleteszi a tiplit, amire ő még plusz negyvenért felteszi a koronát, és én annyira meg voltam sokkolva, hogy ezt egészen tegnapig alternatíva nélküli jövőképnek tekintettem, hiszen nyilvánvaló dolog, hogy kell oda valami a lyuk helyére! A lyuk aznap órákon keresztül vérzett, a cserszömörcés szájvíz azonban egészen sokat segített az összehúzódásban. Permanensen rosszul voltam, ha benéztem a szájüregembe, de egyszerűen nem tudtam elszakadni a brutális látványtól. Még a MOL akcióban beszerzett Varta elemlámpát is bevetettem, hogy jobban lássam a Tatortot. Ó, te jó ég!!! Tulajdonképpen két nő megerőszakolta a számat, kiszedte a méregfogamat, és nekem nem maradt másom, csak egy nyershússá roncsolt, vérző lyukam!!!

Még mindig fáj, nagyon gusztustalan, ha hozzáérek a meztelen ínyemhez, viszont most fel mertem tenni a kérdést, hogy akarok-e kétszázból új fogat, vagy leélem-e az életem a jobb hátsó nagyőrlő nélkül? Szerintem az elég gáz, hiszen hátravan még jobb esetben sokszor tíz év, de az is meglehetősen visszatetsző, hogy kétszázezer forintba kerül egyetlen egy darab implantátum. Annyiba még a Galaxy Note 2 sem kerül, pedig az mi mindent tud. A pótfog meg csak őröl, és még csak rádió sincs benne.

Hülyeség az egész. A fog az élet szopatása, pedig a két dolog alapvetően is csak igen óvatosan egyeztethető. Nekem pedig itt bizony ráharaptak. És még én fizettem érte huszonegyezer forintot!