Na, erre a fotóra mindent ráeresztettem és szerintem igen príma lett. Mint a hipszterek ultrája - aki már annyira hipszter, hogy meg sem látszik rajta, hiszen a hipszterség netovábbja a túl mainstreammé váló hipszterség előli, beolvadásba való menekülés - természetesen egyedül instragramot nem használok, minden más képnyomorító szart igen. Instragramot egye a nép, én külön utakon járok.

Megvallom nem tudom, hogy szeressem-e ezeket az effektes cuccokat, mert hát kurva nagy dömping van most ezekből és boldog-boldogtalan retró képeket készít, és sajnos semmiféle gátlás, önkritika, vagy szerénység nem akadályozza meg őket abban, hogy osszák a szépet meg a jót.

Másrészről pedig nem tudok elmenni amellett, hogy ezek az alkalmazások pontosan azt a fajta módosítást mímelik, ahogy az észlelés működik, mert most tök komolyan, az agy is rátesz mindenféle szar szűrőt a képre, ha máshol nem, hát az archivumban.  Jókedv, rosszkedv, öröm, magány, hideg, meleg, nosztalgia, az mind ott van rajta. A képek, pillanatok soha nem olyanok, amilyenek voltak, hanem olyanok, ahogy emlékszünk rájuk. Ezt Dickenstől loptam, aki nem tudott fényképezni, mert az akkor még túl drága hobbi volt, ehelyett könyveket írt.