Ugrás a tartalomhoz
jún. 28. 2012

A Blade meg a Gattaca

480x400_blood-bath-shower-gel.jpgjár mindig az eszembe, amikor vért adok, ami ugyan túlzás, mert utoljára 2007-ben adtam a nulla rh negativamból, amikor egy volt kolléga elvitt Az Unatkozó Fehér Ruhások egyik gyűlésére, de kiderült, hogy egy vesével sem inni, sem vért adni nem lehet normálisan, ezért ott maradtam egyedül, aztán jól meg is csapoltak, hogy utána meg rosszul lettem.

Most nem lettem rosszul, mert előtte geci jót ebédeltem (TÉSZ-TAA!!), és ittam és utána is megettem egy többek között gránátalmát is tartalmazó müzlibomba szeletet, és hát mínusz négy(?) deci lötyi ellenére én simán készen voltam bármire, de senki nem jelentkezett, pedig egy kibaszott hős voltam. Aztán kaptam egy pecsétet, meg 500 forint kajajegyet. Ez azért elég leforrázó dolog.

Az egyetlen pozitívum, hogy láttam közben Vili bát. El tudom mondani róla, hogy TÉNYLEG AUTÓS TÁSKÁJA VAN, de azért valamivel szemrevalóbb celeb is jöhetett volna a sarki szinkronstúdióba, hiszen annyian vannak. De nem, szóval kénytelen voltam Vili bát, meg az egyik bátortáboros csajszit nézni, mert ha még éppen ki is lógott belőle valami, azért mégiscsak jó dekoltázsa volt, úgy részút-fekve-elpihenve-belenézve. Nézni mindenképpen kell valamit, mert ha magamat nézem, ahogy éppen mellékvágányra térítik a fél lépem, meg ahogy az a dülöngéztető gép éppen életben tart, akkor szerintem sikítva rohanok ki a teremből.

Szóval mindig a Blade-re meg a Gattacára gondolok, mert azok menő dolgokkal vannak társulva fejemben, és így nem azokra a kis hülye, beteg gyerekekre kell, akiknek lehet, hogy éppen én adok, meg nem apámra, meg a szintén hülye generációjára kell, akik aztán tényleg úgy beszopták azt a hülye kommunistásos szocializmust, hogy nekik aztán ÁÁÁÁllandóan adni kellett, mert akkora kurva nagy királyok voltak, tényleg a vérüket adták, aztán ilyen szuperkúl véradók meg olyan szuperkúl véradók voltak, én meg itt sápadok éppen hogy a másodiktól, amikor meg azok a kiskoboldok is szentként mosolyognak minden képen, videón, miközben pedig halálra szurkálják őket, és semmi sem biztos és egy csomóan meg is halnak közülük
 és végre vége lett, leszedték rólam azt a szart.

Július egytől meg kapok még négy óra fizetett szabit is hozzá. Most még nem, úgyhogy megyek vissza dolgozni.

Ja, egyébként látjátok, amiket a kánikulás után írok, vagy azért nem osztja senki sem az észt, mert olyan szarokat spamelek? Nem az, hogy kötelező kommentelni, de hát mégiscsak egy művész vagyok, ne terheljetek a némasággal.

Jó hétvégét!

süti beállítások módosítása