Ezek a posztok általában legalább annyira önboncoló, -gyógyító, -motiváló célzattal készülnek, mint amennyire híradásként, szórakoztatásként(?), meg a többi. Visszanézve mindig azon csodálkozom, hogy sokkal több szarságot írtam ki magamból, mint amennyire rosszul éreztem magam az adott időszakban, és mindig rájövök, hogy a dolgok nagy része már le- és kiírásuk pillanatában megszűnnek létezni vagy legalábbis engem mélyen baszogatni.

Ilyen volt a tegnapi cucc is, mire nagyjából készen lett - bár eléggé félrevitt a téma, de hát ez ilyen extrém-egoblog, mármint, hogy az esetlegességig, szerkesztetlenségig (bénázásig) őszinte -  már javában felszívtam magam annyira, hogy hazaérés után szinte  csak cipőt váltottam és úgy futottam át minden pocsolyán, hogy közben bőven egyéni rekordot döntöttem.

Ójee. Mínusz egy hamburger.