Na, itt van ez a cucc az én nyomorult kis P1 vizsgámról, amire amúgy rohadtul büszke vagyok, mert nekem soha nem volt se egy nyavalyás érmem, övem, szalagom, virágcsokrom, se hasonló oklevelem, most meg van.

Anyámék soha nem engedték, de később is csak legfeljebb éppen hogy eltűrték, hogy suli mellett edzeni is járjak. Gondolom nem csak ezért, de akárhogy is,  mind a mai napig kurva komoly a gondjaim vannak a kitartással, fegyelemmel, akarással, küzdelemmel, legyen  szó bármiről, ami a felsoroltak közül akár egyet is megkíván.

Minden egyes edzés előtt vérre menő küzdelmet folytatok magammal, hogy este még felálljak a fotelből, összecihelődjek és elinduljak, úgyhogy nekem ez a darab papír nem is a semmire nem való P1 fokozatról szól, hanem arról, hogy a sok vesztes csatával együtt, amit a lustaságom ellen elveszítettem, azért csak-csak észrevehető bennem némi jellemfejlődés.

Zoli szokta kérdezni, hogy nem akarok-e mást kipróbálni, amit én mindig elhárítok. Próbáltam is neki elmagyarázni, hogy nekem ez miről szól, de szokás szerint élőben mindig elbukom ezeket a dolgokat - nem vagyok egy második Szókratész.

Nekem az is elég nagy tett volt, amikor kinyitottam annyira a kaput az ő segítségével, hogy eljárjak edzeni, mert hirtelen ott villódzott az a kurva nagy felirat a homlokom előtt, hogy MIÉRT NE TEHETNÉM MEG??, és azt nekem úgy kellett felépíteni, hogy beleálljak valamibe. De komolyan, én egy istenverte, puhaerkölcsű, langyos víz gyerek vagyok, de nagyon.

Nem gondolom, hogy a kravmaga a legtökéletesebb küzdősport a világon, látom is, hogy maguk az edzők is párhuzamosan látogatnak kiegészítésként egyéb edzéseket, és maga a kravmaga sem zárkózik el semmilyen más stílustól, mert bármiből tanulhat az ember.

Lehet, hogy én is kipróbálok majd mást, mert faszság lenne bezárni a kaput, ha egyszer már kinyitottam, de nekem ugyanakkor kurva fontos az, hogy ezt a harcot megnyerjem magammal szemben. Akkor, azon a reggelen nem csak az történt, hogy először találkoztunk, és megnéztük, hogy milyen ez a másik gyerek, meg a kravmaga, hanem az egész fennálló rendszeremnek üzentem meg azt, hogy a kurva anyád. 

Én soha nem hittem a második esélyekben, abban, hogy megváltozhat egy ember, és nem is akarom ezt most drámába fordítani, mert hiszen ha jól számolom, a hetedik évemet töltöm abban a munkahelyi székben, amit legalább négy éven keresztül mindennél jobban utáltam, tehát csodákról nem beszélhetünk, De azért most megengedek magamnak egy parányi büszkeséget.

Főleg az ilyen napokon, amikor két nappal az edzés után jön elő az igazi, sikító izomláz.